A huba Művészcsoport (Gábriel Ajna, Mészáros Szabolcs, Schaller István, Udvardy Emese, Zsédely Teréz) ATARAXIA című kiállításának megnyitója

Kedves Megjelentek!

Köszönjük, hogy részvételükkel is hozzájárulnak mai esténk ünnepélyességéhez. ATARAXIA a címe a huba Művészcsoport öt Művésze: Gábriel Ajna, Mészáros Szabolcs, Schaller István, Udvardy Emese és Zsédely Teréz mostani, sorozatban, rövid időn belül harmadik kiállításának.

Három fogalom köré szerveztük ezt a három csoportos kiállítást. A PRAXIS kiállítást egy éve szeptemberben, az idei nyár beköszönte előtt május-júniusban a MIMÉZIS címűt és most szeptemberben a harmadikat, az ATARAXIA-t.

Megbecsüléssel gondolok vissza a PRAXIS kiállítást megnyitó Dr. Bellák Gábor művészettörténész és a MIMÉZIS kiállítást megnyitó Gréczi Emőke művészetszociológus gondolataira. Jó érzés, hogy a csoportos kiállítások sorában a harmadikat  én nyithatom meg.

A PRAXIS kiállítással a Művészek megmutatták, hogy mit gondolnak saját művészi gyakorlatukról. A MIMÉZIS kapcsán kicsit beleláthattunk abba, hogy mennyiben gondolják művészi tevékenységüket a természet, a valóság utánzásának, vagy éppen ellenkezőleg, inkább egy művészi intuíció eredményének. És most, az ATARAXIA kapcsán megismerhetjük azt, hogy hogyan biztosítják művészetükkel a saját lelkük és az Önök lelkének zavartalanságát. Az ataraxia a lélek nyugalmát, zavartalanságát jelenti. A hellenizmus, a Nagy Sándor halála utáni kor egyik jellemző filozófiai törekvése volt. Nagy Sándor heroikus emberi teljesítményeit elismerő, méltányoló korszak után a szemlélődő, a zavarok kizárására törekvő életvezetés igénye és elismerése is megjelenik a görög társadalomban. Az ataraxiára törekvés egyik fő jellemzője az epikureus filozófiának, és más céllal és belső tartalommal jellemzője volt a sztoikus filozófiának is. Mit is tudhatunk, mit is érthetünk az ataraxia, a lélek zavartalansága alatt?

A sztoikus számára az ataraxia a felkészülés formája, felkészülés egy esetleges későbbi társadalmi szerepvállalásra.

Epikurosz és tanítása az élet csöndes élvezetébe vezet be. Epikurosz egyik leveléből ismert töredék így hangzik: ”Sohasem törekedtem arra, hogy a tömeg előtt tetszést arassak: ami nekik tetszett, ahhoz én nem értettem, amit pedig én tudtam, messze volt az ő látókörüktől.”Az epikureusok a csöndes gyönyörködést, a zavarmentes nyugalom állapotát választják.

Epikurosznak  Menoikeushoz  címzett levelében olvashatjuk az alábbiakat: 

 „Amikor tehát azt állítjuk, hogy az élet célja a gyönyör, nem a tivornyázók gyönyöreiről s nem az élvezethajhászásban rejlő gyönyörűségekről beszélünk, ahogy egyesek tudatlanságból, tőlünk eltérőleg vagy pedig tanításainkat félreértve tartják, hanem arról, hogy testünk mentes legyen a fájdalomtól, lelkünk pedig a zavaroktól. Hisz nem az egymást érő tivornyák és vidám felvonulások s nem az élvezethajhászás, a gyermekek és asszonyok vagy halak és egyebek után, amiket a költséges asztal nyújt, teszi az életet kellemessé, hanem a józan gondolkodás, amely minden választásnak és elkerülésnek az okát keresi, és száműzi a hiedelmeket, amelyek miatt a legtöbb zavar éri a lelket.

      Mindezeknek a kezdete és általában a legfőbb jó az okosság. Így hát a filozófiánál is értékesebb az az okosság, amelyből minden más erény származik s amely azt tanítja, hogy nem lehet kellemesen élni anélkül, hogy megfontoltan, becsületesen és igazságosan élnénk, sem megfontolással, becsülettel és igazságossággal élni anélkül, hogy kellemesen élnénk. Az erények ugyanis hozzátartoznak a kellemes élethez és a kellemes élet elválaszthatatlan tőlük.”

A fogalom körülírása után lássuk, hogyan reflektálnak az ATARAXIA-ra a Művészek.

Gábriel Ajna buja kertrészletet fest gyönyörködtető színekkel és vastagon feltett festékkel. A Semmelweis utcai vadon a családi szemesi üdülő kertje, ahol a növényzet zavartalanul burjánzik, terjeszkedik. Ajna képén a balatoni növényzet színeinek orgiájában merülhet el figyelmünk. A vastagon felkent festék Ajna egyik névjegye. Surlófényben a vastagon felvitt festékcsíkok kiemelkedései is felidézik a nagyfokú művészi temperamentummal történt keletkezésüket. A második kép címe: Barátaimra várva. Ez a mű szintén a temperamentum és a váratlan helyzet szülötte. Ajna várta a vonaton érkező barátait, talán késett a vonat, Ajna az asztalra fektette a vásznat és lendületből „odatette” a festéket, lenyomott egy képet, ahogy mondaná, úgy, ahogy csak a Tehetség tudja. A harmadik kép szemesi mólója, az előző képek kerti padja, a növényzet, a víz, mind-mind csábítja a szemlélőt, hogy itt keresse, hogy itt találja meg lelki békéjét.

Mészáros Szabolcs Kubai lány című képén a harsány sárga háttérből emelkedik ki a vonzó barna bőrű lány, fénylő, igéző fehér szemekkel. Könnyen rabszolgájává válhatunk. A képnek, Mészáros Szabolcs festői stílusának kiemelkedő erénye, hogy megtalálja azt a finom határvonalat, amikor még jól érzékelhetőek az egyes ecsetvonások, a festői talentum, de „egy lépéssel hátrébb lépve” már a karakter összetett szépsége bomlik ki. Én azért is szeretem ezt a képet, mert számomra a lelki béke megteremtésének vágya, az ataraxia nem érzelemmentességet (mint az apátia), hanem éppenhogy egy aktív, érzelemmel töltött, boldog állapotot jelent. A másik kép címe csak így egyszerűen: Lila. A kép hangulata alapján a helyszín lehetne akár egy füstös bár a XX. század 20-as, 30-as éveiből vagy éppen egy tegnap éjszakai emlék. Az érzelemtől remeg, vibrál a levegő. Szabolcs a látványt, a megjelenített érzelmet egy szín, egy nagyon ritkán használt és különleges szín, a lila megszámlálhatatlan árnyalatának vászonra festésével éri el. Ez igen!

Schaller István az Őt körülvevő tér valódiságát és bizonytalanságát fogja egy képbe, a valóság és a fantázia tereiben bolyongunk, keressük – és nemigen találjuk – az átjárókat (ahogy az életben sem), de soha nem unatkozunk. Színei meghatározó építőkövei festészetének. A magunk körül érzékelt világban nagyon sok tompa, „döglött színt” látunk. Schaller István úgy tesz a táblaképre vegyesen harsány és tompább színeket, hogy rögtön észrevesszük, ezek nem a hétköznapjaink nyilvánvaló, megszokott színei, ezek más színek és ettől rögtön izgalmasan elevenné válnak a képek. István képein nemcsak a tér, a síkok elménket igencsak próbára tevő kapcsolódásai bíztatnak a megfigyelésben rejlő öröm megtalálására, hanem maguk a kép terében fellelhető, önállóan is művészi alkotásként elemezhető és értékelendő tárgyak is. Figyeljük csak a kép előterében a sziklákat, az önálló képkivágatként is remek kis virágcsendéleteket, az Istvánhoz ragaszkodó sátrat, a diszkó gömböt. Mind külön-külön kis csendélet, az aktív lelki békére bíztatnak. A második, a Fekete sátor című képen István kedvenc témái, tárgyai elevenednek fel: az erdő, a száradó ruhák, a sátor előterében a csíkos kemping paraván és ami a legizgalmasabb, az elmaradhatatlan sátor belsejéből sugárzó földöntúli kékség.. És akinek jól esik, még csobbanhat egyet a Felüdülés című kis kép kékjében. A Művész valóban megteremtette a nyugalmat, ahogy ígérte a nagy kép – Teremtett nyugalom - címében. Köszönjük.

Udvardy Emese misztikus képi világában érezzük a földi léttel való kapcsolatot, tudjuk, hogy itt élünk, de mégis… Egy kicsit elemelkedünk a valóságnak mondott földi talajtól, vagy talán másként kifejezve, az érzékelhetőnek, tapinthatónak vélt valóság „függönye” mögé nézünk. Az első képen - ÉK-DNY ÉNY-DK - fennakadt az élet dzsungelében a piros születésnapi lufi, belegabalyodott, lassan leereszt, ahogy lassan mi is. A dzsungel növényzete olyan is, meg nem is, amilyennek a természetfotókon láttuk. És éppen ezzel a mássággal kényszerít Emese arra, hogy levélről levélre bogozzuk az összekapcsolódásokat. A Festőnek még arra is van figyelme és tehetsége, hogy érzékelhetően másként fesse a leveleket, mint a léggömböt. Ezzel is a levelekre irányítva a figyelmet. A lelki békénket azzal is megvalósítottnak érezzük, hogy a dzsungel levélről levélre történő kibogozása közben a létezésünk, az aktivitásunk örömére csodálkozhatunk. A másik, a Hajnali látogató című képet szemlélve, mintegy az előző kép művészi-technikai ellenpólusaként Emese egy fátylat von szemünk elé, a vékony fátyolon, a hajnali ködön át egy régi temető megfáradt és eldőlni készülő sírkövei között a füvön megpihenő fehér madarat, talán egy lélekmadarat látunk. A nagyon fiatal Művész úgy mesél az elmúlásról, hogy az emberi erőnket is érezve beleborzongunk, ez is ataraxia kérem szépen.

Hát azt nem lehet mondani, hogy Zsédely Teri szolgalelkűen besimulna valahova is. Amikor divat szidni a lakótelepeket, akkor mer kedves, vicces figurákat, helyzeteket, lakótelepi feelingeket festeni. A korábbiakról már ismert lakótelepi sorozatokat most azzal bővíti, hogy nem a házak között iramodó alakokat látunk, hanem egy igazi, jó kis lakótelepi lakást. De mindezt eltéveszthetetlenül zsédelyterisen. Van jelentősége az Ataraxia II. című képén annak, hogy a kép közepén egy kárpitozott fotel hátát látjuk. Hát persze, a textilmintára úgy áll rá a szemünk, hogy közben elképzeljük Terit, amint lendülettel teszi fel ezt a mintát a vászonra, És most lépjünk beljebb a kép terébe. Nagy meleg lehet, nyár van, ismerjük ezt az állapotot, 40 fok felett is lehet a hőmérséklet. A lakótelepi viselkedési attitűd része, hogy ebben a rekkenőben - és sajnos emberi lazaságból is - fürdőruhában vannak otthon az emberek. A jobboldali fürdőruhás férfi valamit matat, a bal keze csak úgy lóg mellette, kacskán. Milyen mulatságos kinézetű élőlény az ember?! Teri ezzel is az önmagunk megmosolygására bíztat. Ugyanezt a hangulatot sugározza a nagyobb festmény, az Ataraxia I. is. Ezen a festményen  mint egy családi fotóhoz beállított személyeket látunk. És nemcsak a beállított személyek, hanem a közelmúltunk mulatságos tárgyai is a családi fotó részei. És mindezt kevés színnel (nagyon érdekes hangulatot ad az enteriőrnek a sok szürke szín, egyáltalán nem sugároz szomorúságot), széles ecsetvonással, nagyon biztos kézzel, a Művész tehetségével teszi. Teri képeiben felolvadunk, mint egy jó fagylaltban. Átlényegülünk, már nem is mi vagyunk. Akkor kik vagyunk, mik vagyunk? Hát mi vagyunk. Esendő, de szeretni való magyar alakok.

Hú de izgalmas ez így együtt!

Önöknek most ezzel a kiállítással az öt festő legújabb festményei közül tizenkettő kiválót mutatunk be.

De még valami más szellemi örömöt is igyekszünk nyújtani Önöknek.

Ha lelki szemeikkel egymás mellé, egymás után rendezik egy-egy Művész képeit a három csoportos kiállításról, egy-egy művészi képi ars poeticát ismernek meg 5-6 képben. Hihetetlenül felgyorsult világunkban a képalkotás, a táblakép alkotás lehetősége is könnyebbé, könnyen megvalósíthatóvá vált. Csak Magyarországon százak és ezrek végeznek művészeti iskolákban és fő, vagy egyik fő tevékenységükként alkotnak és ebből szeretnének megélni. Ebben az információtömegben is segít eligazodni a „huba methodus”-nak nevezett módszer, mely szerint három témában a Művész által alkotott táblaképekkel rögzítjük a Művész állásfoglalását, művészi ars poeticáját. A három reflektált téma:

1.) a művészi gyakorlat (PRAXIS)

2.) a művészet, mint a természet másolása és/vagy művészi intuíció eredménye (MIMÉZIS)

3.) a művészetnek a lélek békéje, zavartalansága felé vezető eszköz volta (ATARAXIA)

A három fenti témára készített alkotások művészenkénti egymásutánba rendezésével egy-egy képi ars poetica nyílik fel az érdeklődő számára. Az így kialakult/kialakított művészi ars poetica is segíthet a Művész megismerésében és a művészet iránt érdeklődőknek a Művész alkotásainak, stílusának megszeretésében.

Az öt Művész jobb megismerését szolgálja a Művészcsoport három Művészének 2009. június 28-i, „Egy művészi önmeghatározás kísérlete… „ című írása, mely a nagykőrösi Enyhely (Szabadiskola és Művésztelep) ezév júniusi szellemi eszmecseréinek produktuma. Elolvasható a www.hubagroup.hu site Galéria/huba Művészcsoport linken.

A HUBA Galéria, illetve ahogy az utóbbi időben hívjuk, a NÉZHELY örömmel nyújtja át Önöknek a művek megtekintésének lehetőségét. Bízom abban, hogy átérzik azt az örömöt, amit a Művészek szándékoztak nyújtani Önöknek a Műveik, a művészetük által.

Mindannyiunknak vannak gondjai, de ezek a gondok nem hatalmazzák fel az embert arra, hogy kesergéssel, a bajok állandó felemlegetésével még további terhet tegyen a másikra, hanem emberi mivoltja arra predesztinálja, hogy adjon és adjon, picit persze bízva abban is, hogy valaki mástól majd kapni is fog. A Művészek ezt tudták Önöknek adni, ezt az élményt és ez nagyon sok.

Köszöntöm még egyszer a kiállító Művészeket: Gábriel Ajnát, Mészáros Szabolcsot, Schaller Istvánt, Udvardy Emesét és Zsédely Terézt.

Szép estét kívánok Önöknek!

Mészáros Gábor

(Elhangzott 2009. szeptember 8-án, a huba Művészcsoport ATARAXIA című kiállítása megnyitóján.)